Uszik másodszor is leverte Furyt, és a halhatatlanság felé tart
Történelmet írt az ukrán bokszoló.
„Ha jó formában leszek, ki tudja, talán megpróbálkozom Foreman csúcsának megdöntésével” – mondta az egykori világbajnok.
A legendás amerikai 1994 novemberében 45 évesen hódította el a Boksz Világszövetség (WBA) és a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) vb-címeit, amivel azóta is korrekordernek számít, Klicsko pedig jelenleg 46 esztendős, így sikeres visszatérése esetén övé lenne a csúcs. „Ha jó formában leszek, ki tudja, talán megpróbálkozom Foreman csúcsának megdöntésével. Ez ad motivációt ahhoz, hogy minden nap keményen eddzek” – nyilatkozott hétfőn a legendás ukrán bokszoló, akit annak kapcsán kérdeztek, hogy az őt 2015-ben legyőző Tyson Fury szombaton, a Boksz Világtanács (WBC) nehézsúlyú vb-címének megvédése után hivatalossá tette visszavonulását.
Klicsko – aki jelenleg bátyját, Vitalijt, Kijev főpolgármesterét segíti az oroszok elleni ukrajnai háborúban – már évekkel ezelőtt is beszélt visszatérésnek lehetőségéről, amiről akkor Foreman igyekezett őt lebeszélni. Miért akarna újra bokszolni. Csak akkor látnám értelmét, ha anyagi gondokkal küzdene, de ha mindene megvan, akkor azt javasolnám neki, hogy ne tegye” – jelentette ki korábban Foreman.
Volodimir Klicsko 2017-ben, 69 profi meccsel (64 győzelem, 5 vereség) a háta mögött vonult vissza.
(MTI)
(Nyitókép: Volodimir Klicsko címvédő ukrán profi nehézsúlyú ökölvívó a hivatalos mérlegelésen egy moszkvai edzőteremben 2013. október 4-én. Klicsko az egyesített WBO/WBA/IBF világbajnoki címvédő meccsét kihívójával, az orosz olimpiai, világ,- és Európa-bajnok Alekszandr Povetkinnel október 5-én vívja az orosz fővárosban. MTI/EPA/Makszim Sipenkov)